2. Próbáld ki a szörfözést

Corralejo nem csak a napozni vágyóknak jó úticél, hanem azoknak is kiváló helyszín, aki szeretne szörfözni, ráadásul a körülmények az egész évben adottak ehhez a sporthoz. Ha szereted a vizet és a sportolást, akkor csak buzdítani tudlak, hogy mindenképp próbáld ki, ugyanis felejthetetlen élményben lesz részed! A nagy előnye ennek a partszakasznak, hogy a kezdőtől a profikig mindenki megtalálja a neki való részt, illetve több kiváló szörfiskola is található, akik tudnak segíteni neked az alapok elsajátításában.

fuer-24-min1.jpg

3. El Cotillo

Ez ugyan nem Corralejo, azonban rendkívül közel van és szuper kis program napközben. El Cotillo egy sokkal lassabb, nyugodtabb halászfalu az óceánparton. Érdekes háttértörténete is van, még az 1700-as évekből. A Torre del Tostón a település egyik leghíresebb pontja, ami nem más, mint a város bástyája. Jean de Bethencourt francia felfedező alkotta meg az első védelmi tornyot, az “el Castillo de Rico Roque” néven, a Kanári-szigetek gyarmatosításának első éveiben. Claudio de L’Isle hadmérnök 1700 körül újat épített az előző védelmi torony romjain, amely a “Torre de Nuestra Señora del Pilar y San Miguel” nevet kapta. Ez a védelmi torony két emeletből és három vaságyúból állt. Az 1700-as években innen védték meg a várost a francia, angol és észak-afrikai kalózok ellen.

luftbild_el_cotillo_mit_castillo_de_el_toston_westkuste_51499994362.jpg

wlm14es_torre_del_toston_rvr.jpg

4. Egyél egy isteni fagyit!

Én hatalmas fagylalt rajongó vagyok, a kedvencem a csokoládé és a vanília! Ajánlom figyelmedbe a Corralejoban található La Cremeria Heladeria Artesanalt, ahol szerintem a sziget legjobb fagyiját készítik!

coco-banana-corralejo.jpg

10636084_590464131063569_844167691096521097_n.jpg

5. Vásárlás 

Egy jó fagyi után kezdődhet a vásárlás! Az Inditex csoportba tartozó Zara, Mango, Bershka és Stradivarius mind megtalálható a Centro Commercial Las Palmeras bevásárlóközpontban. Az évben kétszer, januárban és augusztusban a szigeteken “rebajas” van, ami az extra leárazást jelenti. 70-80% kedvezménnyel lehet vásárolni ilyenkor.

whatsapp-image-2020-10-16-at-11_47_56-1.jpeg

whatsapp-image-2020-10-16-at-11_47_56.jpeg

Hasonló cikkekért látogasson el az oldalunkra: https://fuerteventura.hu/category/hirek/
A Facebookon is jelen vagyunk: https://viasaletravel.hu/